Dante avagy az én történetem

 
Mustármag. Oly apró, s oly elveszett. Egy észrevehetetlen pötty a föld felszínén. De ha egyszer meglátod egy életre megragad és magával ránt. Olyan apró s még is hatalmas. Ő uralja a földet s az eget. Övé az élet és a halál. Ő a kezdet és a vég. Persze most nem egy valódi mustármagról beszélek, hanem a helyről, ami csak pár embernek ad csodát. És íme. Én azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik élvezhetik a csodát. Elmondhatatlan mit is jelent ez. Ez az a hely ahol minden sikerül. Ahol egyszerre válik minden álom valósággá és minden valóság eloszlik. Ez egy csodahely. Az élet kapuja mely a pokolba vezet. Ahol semmi sem az aminek látszik és minden mögött még több van mint hinnéd. Ez az a hely ahol a menny s pokol összeér s hol új világ születik. Egy új világ csak a kiválasztottaknak. És h ki választja ki azt hogy ki jöhet ide? Kizárólag Isten! És hogy miért pont ők? Senki sem tudja. De ez az a hely ahol senki nem véletlen és mindenkinek jut egy főszerep. Nekem is. Ezzel a rövid kis novellával szeretném elmesélni az én szerepem. Hogy hogyan is kerültem a mennyből a pokolba s a pokol összes bugyrát megjárva, hogy tértem vissza az istenek közé.
 
 

Első fejezet

Petra vagyok. Az egyik kiválasztott. Egy ember ki beléphetett a pokol kapuján s most mégis a menny felé tartok. Hogy hogyan is kerültem ide? Elmesélem az életem csodás utazásának kezdetét. Ahogy Dante is az Isteni színjátékban, úgy én is megjártam a poklot, a purgatóriumot s most a menny felé tartok. Mindennek egy oka van. A Mustármag. A föld egyik legapróbb helye, egy jól eldugott helyen. Én sem véletlenül találtam erre a helyre. Isten tett ide. Pontosan a közepébe. Hogy miért azt csak én tudom. Vagy tán én se? Talán azt akarta Isten, hogy a poklot megjárva érjem el a mennyet? Vagy be akarta bizonyítani, hogy minden álom valóra válik csak a jó helyen kell kérni? Vagy csak egy ostoba játéknak szánta? Nem tudom. De őszintén szólva nem is igazán érdekel. A lényeg, hogy itt vagyok. Hogy hol is? Hát békáson. Békásmegyeren belül is az óváros egyik legkisebb és legeldugottabb zugában. A Mustármag gimnázium 9. osztályában. De ne rohanjunk. Kezdjük szépen az elején. Egy boldog 14éves pesti lány voltam. Mindenem megvolt. Egy gazdag család, szeretet, pénz, egy hatalmas lakás a Rózsadombon, rengeteg barát, álompasi és egy remek iskola egy csapat hozzám hasonlóan sznob gyerekkel. És mikor azt hittem, hogy tökéletes az életem bumm! Vége! Vége lett mindennek. A szüleim csődbe mentek, elváltak, egy vasunk se maradt. A lakást el kellet adnunk a fejünk fölül. A barátok szép lassan elpárologtak pont úgy mint az álompasi. Csak hab volt a tortán mikor már az iskolának is búcsút kellet mondanom. Így maradtam anyámmal, egy vas nélkül egy isten háta mögötti kis lakásban, barátok, pasi és iskola nélkül. És ekkor jött el a csoda első lépése. Megtaláltam a kiutat a pokol első bugyrából.  Hisz miután egy normális iskolába se vettek fel találni kellet egy kevésbé normálisat. És ekkor lépett a képbe a Mustármag. Első ránézésre inkább a régi lakásunk jutott róla eszembe, nagyságáról. De minden maradék reményemet összeszedve léptem be a pici iskola még picibb ajtaján. Az igazgatónő már várt. A felvételi más volt mint eddig. Különös dolgokat kérdeztek. Utalván már arra, ide nem a tanulásért kell járni. Legalábbis nem az alapvető tantárgyak megtanulására. Ez az iskola sokkal inkább megtanít az életre, mintsem a matematika rejtelmeire. Végül az igazgatónő közölte, hogy már csak 3 szerencsésnek van helye a varázslatok hullámvashután. És ekkor jött a második csoda. Én lettem az egyik. Akkor még nem tudtam, hogy mi következményekkel is jár ez.

 

Második fejezet

Augusztus 31. a varázslat kezdete. A nap mely mindent eldöntött. Ezen a napon láttam meg először

azokat akiknek köszönhetem új életem egy részét. Kik napi 8 órában kísérnek utamon mialatt saját főszerepüket is alakítják a mustármag különleges színpadán. Ezen a napon kezdődött meg életem új fejezete. Az új lap. Még nem tudtam mit is jelent ez az iskola. Naivan léptem be az élet kapuján. Mit sem sejtve a benne lapuló kalandok hegyéről. Mint ifjú gólya hittem a szépet s reméltem a jót. Rengeteg vágy s terv lappangott szívem mélyén, de soha nem hittem, hogy valaha valóra válik. Álmodtam herceget fehér lovon, hittem csodatevő tündérben, rettegtem gonosz boszorkától, tüzet okádó sárkányról. Reméltem milliónyi tündérmesét. De nem tudtam, hogy itt minden mit szíved kíván előbb-utóbb de valóra válik. Így mint, igazitündérmese kezdődött meg gólyaévem első perce. Megkaptam a tündérkeresztanyát, a gonosz mostohatestvéreket, a banyát, a tűzokádó sárkányt, csak a szőke herceg késlekedett. Minden perccel ahogy tovább voltam az álomvilágban csökkent valós világom. Már több lett a valóra vállt  álom mint a józan valóság. Feltűnés nélkül került mellém végül a szőke herceg fehér lovon, vagy inkább hippi herceg. Nem mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra, de a sors vagy csak Ámor nyila, de valahogy összegabalyodtunk. Mondhatnánk szó szerint. Hisz az én hercegem először legjobb barátnőm hercege volt. De isten mindent jól megkevert. Újabb s újabb kalandokat röpítve elém. Részem volt titkos szerelemben. Rejtett találkozásokban, titkos viharokban. Mikor egyszerre voltam mennyben s pokolban. Éreztem fájdalmas gyötrelmet s repítő fellegekben gyermeki boldogságot. De Isten nem hagyván békémet ismét szélt kevert s vihart aratott. Nem is kicsit. A szőke herceg eldobván magától tovább állt. S ez volt Isten harmadik csodája. Hisz a felhőkből egyenesen a pokolba lökött. Lassan közeledtem a pokol legalsó bugyra felé. Megjárván minden szintet új fényt kapott az élet. Társamul újabb herceget kaptam. Csak most a pokol hercegét. A pokol belseje felé sok mindent láttam. Találkoztam ezer meg egy elkárhozott lélekkel, s véletlenül idevétett jámbor lénnyel. Megismertem az élet fekete oldalát. Találkoztam az alkohol csalóka mámorával. A drog furcsa csábításával. S a szex gyötrelmes vágyával. Betekintést kaptam abba mely megöl ha akar s fogságban tart míg hiszed, hogy ez a világ s benne minden. Láttam gyötrelmesen kesergőt, s láttam az életét feladót. Láttam magányosat, s csapatosat. Láttam szenvedőt s éltetőt. Találkoztam öreggel s igen fiatallal. Beszéltem bűnössel s nyomorult ártatlannal. De egy közös volt mindben. Ugyanott voltak. A pokolban. A pokol mély s sötét bugyrában. S mind szenvedett. Ki bevallva ki leplezve. Ki szabadon ki már láncra verve. Volt kinek ura nikotin , kinek alkohol, kinek kokai, kinek a testi élvezet, de mindnek ura volt. S én egyenesen mentem tovább mint szamár ki urát követi. Mentem nem hívén szememnek. Csak mentem mint vak ló a mézes bödön után. Tán a pokol hercege volt ki így magával rántott, vagy a szőke hercegben való szakítás. De az is lehet, hogy Isten küldött oda. Mindegy is. Végül leértem a pokol aljára. Társa lettem a legelvetemültebb gazfickóknak. Asszonya a pokol hercegének s társa magának az ördögnek. S én balga, bolyongó, bolond szemem előtt fátyollal álltam a sátán tenyerén. Minden perc a pokolban gyötrelem volt. A legmélyebb pontot szilveszterkor értem el. Mikor nem én voltam egy rossz hanem én lettem maga a rossz. Ez kellet, hogy szememről lehulljon a fátyol s észrevegyem, hogy a menekülés utolsó kiskapuja már csak résre van nyitva, s közel jár ahhoz hogy egy életre bezárjon a pokolba.

Harmadik fejezet

Tán Isten volt, tán ember valaki megszánt az egekből, s lenyúlt értem a pokolba. Gyötrelmes kín volt ismét visszatérni. Kísértett még a gonosz fülemben csengő, csaló, csábító szava, mely hívott vissza az alkoholtól kába csalóka világba. De már nem tehettem, hogy rosszul döntsek. Hisz egy kéz fogta kezem. Erősen tartott. Nem engedett. A szőke hercegem volt ez. Ki akarva vagy akaratlan, de fogságba ejtette szívem. Minden vele töltött perc maga volt a menny. De tudta, pont úgy mint én vagy mint maga Dante, hogy a poklot s a mennyet még elválasztja egy hely. Egy hely ahová minden tisztulni vágyó lélek betér s saját szenvedésre ítéli magát, hogy elnyerje Isten szeretetét. Ez a hely nem más volt mint a purgatórium. Nekem is be kellet térnem ide mielőtt megfürödhetem volna Isten kegyes s jóságos szemében. A purgatórium előtt állván annyi gondolat jár szívemben. Vajon mi vár most rám? Tán egyszerűbb lenne visszatérni az alkohol, a nikotin és a testi vágy mámorába? De nem! Nem tehettem. Nem tehettem mert várt valaki. A lángokkal borított út végén állt valaki, valaki aki kimentett a biztos halál karmaiból s ki bízott bennem. Így maradék erőmet összeszedve léptem be a purgatóriumba. Csend volt. Magány. Csak saját sikoltásaim kétségbeesett visszhangját hallatom. Gyötrelmes kínjaim közepette fel-fel tűnt egy-egy arc, ki segített cipelni rettenetes keresztem, de magam voltam. Csak én és az amit magam mögött hagytam. A pokol minden egyes percéért kegyetlenül megfizettem. Mint tűzbe dobott kalickába zárt madár. Csapkodtam, tomboltam, de hiába. Tudtam meg kell fizetnem azért amit tettem. Magam önfejű, csalóka útját követve sok hibát vétettem. Itt volt az ideje, hogy engesztelő szenvedést tegyek. A tisztítótűz útja hosszú volt, s keserves. Lángok marták testem, s kések vájták lelkem. Szenvedésemet a magány nyomasztotta leginkább. Nem láttam azt kit teljes szívemből szerettem. Nem láttam a fényt az út végén, a kiutat a magányból. Hiába jött annyi akadály nem hátráltam. Mentem! Mentem mert mennem kellet. Hallottam hangokat, féltőn óvó szavak melyek mellet nemrég oly könnyen elsétáltam. Láttam minden bűnöm melyekért most duplán fizettem. Láttam, hogy az én bűnöm mást büntetett, s elvakult vadságom mást is bűnre vezetett. Mire elértem a purgatórium végére már hittem. Hittem istent, hittem a mennyet, hittem a jót, hittem  szerelmet, hittem a reményt és hittem azt hogy mindenhonnan van kiút, csak figyelni kell.

 

Negyedik fejezet

A purgatóriumba tett keserves kínszenvedéseim gyümölcs még annál is nagyobb volt mire először számítottam. Az ajándékom, keserves bocsánatkérésemért maga volt a menny. Miután elhagytam a tisztítótűz lángjait már várt rám egy kar, mely mindennél jobban magához láncolt. Szorított, nehogy közénk férkőzzön bármi. Kétely, kétség, bármi ami elrontaná ezt a mennyei pillanatot. A purgatórium kijáratánál állva még egyszer visszanéztem. Láttam hamuvá égni előző életem. Láttam amint a pokolban tett látogatásom minden maradványa porrá foszlik. Hallottam elnémuló sikoltásom utolsó visszhangját. Láttam amint Isten kegyes kezével elsöpri mindazt amit tettem. Láttam, midőn fátylat borít a múlt keserűségére, s életem bemocskolt lapját fehérre mossa. Már nem hallottam a kísértés szavait. Már nem vágytam vissza a sötétség vermébe. Már nem voltam egyedül. Mellettem volt minden és mindenki. A család, a barátok, Isten és maga s szőke herceg fehér lovon. Nem kellet már más. Mindenem megvolt amire valaha szükségem volt. Már nem hiányzott a régi iskolám a volt varátok, a sznobság, az álompasi, a pénz. Semmi. Mindenem meglett. Ekkor aztán a szőke herceg felkapott fehér paripájára s karjaiban száguldva indultunk oda, amit kín keservvel, gyötrelemmel és rengeteg hibával kikövezett úton tettünk meg. De már nem számított a múlt. Nem kellet rágódni semmi. Csak élni. Élni kell ahogy kell. Ahogy helyes, ahogy szabad és ahogy méltó hozzánk. A pokol és a purgatórium megjárta után már csak egy hely volt ahol nem jártam. Ez a menny volt. Hercegem paripáján egyenesen a tisztítótűz kapujától a menynek kapujáig száguldtunk. Mögöttünk azokkal akiknek az ide vezető utat köszönhettem. Az út rövid volt és fantasztikus. Álomtájak sokasága kényeztette könnyektől kisírt szemem. A tengerek melyeken apró fehér hajók himbálóztak lágyan összefolytak a naptól ragyogóan sárgálló homokos partokkal, majd az élettel teli zöld pázsitokkal melyen vidáman szaladgáló állatok sokasága simogatta lelkemet. S végül a dús, ragyogó zöld dzsungelek melyekben oly érdekes s ritka állatok jártak-keltek melyeket szem nem látott. Végül paripánk egy magas sziklafal tetejére szökkent ahonnan belátható volt a mennyig vezető út. Látszottak a pokolból felcsapó lángok végei, a purgatóriumból felszálló füst és az a fantasztikusan gyönyörű táj, mely mellet elszáguldtunk. Ekkor a paripa nagyot ugrott s eltűntünk a földet és a mennyet elválasztó hatalmas, habosan repülő felhőn. S ami ott várt? Arra nincs emberi szó. Maga volt a menny. Hatalmas arannyal díszített kapuja kitárult előttünk, beengedvén a megfáradt lelkünket. Odabenn csoda várt. Leírhatatlan táj tárult szemünk elé. Itt a tenger még kékebb volt, a somok még puhább s a dzsungel még élettel telibb. Átlépvén a mennyek kapuját minden mi eddig rossz volt eltűnt. Már nem kínoztak a pokol gyötrelmes emlékei. Már nem fájtak a purgatórium sebei. Már nem kínoztak kétséges gondolatok. Tudtam, megérkeztem. Végigjártam minden kínt, minden fájdalmat és most véget ért szenvedésem. Eljött a hely hol végre békére talál megfáradt testem s kimerült lelkem. Azokkal akiket mindennél jobban szerettem. A családommal, a barátokkal. Szerelmem karjában végre megpihenhettem a paradicsomban. Nem kell többé kísértéstől félnem mert Isten tenyerében vagyok hol csak béke s öröm vár. Maga a nyugalom és béke szigete. Hol nincs rossz, hol nincs kísértés, csalás, hazugság, kétség. Csak az igaz hit és a mérhetetlen szeretet. A hely amiért megérte szenvedni, a hely ahonnan nem akarsz elmenni, a hely amiért megéri a keresztet cipelni s mindent föladni. Mert ez a legnagyobb csoda ami csak létezik.

Ötödik fejezet

És íme, történetem végéhez értem. Dantét követve végigjártam a poklot, a purgatóriumot és most a mennybe értem. És ahhoz hogy minderre rájöjjek elégvolt egy apró magocska. Egy pirinyó mustármag. Egy olyan hely ahol az életet kell megtanulni. Egy hely ahova csak a kiválasztottaknak van belépés. Ahol az álom valósággá válik és a valóság megszűnik. Hol máshol jár a tested s lelked. A hely amely egy teljesen új világ, ahol minden megtörténhet. Hol nem ritkaság a csoda. És ahol mindenkinek van egy főszerepe. Az én főszerepem ez volt. Engem Isten küldött ide. És hogy mért? Már biztosan tudom. Hogy megtanuljam mi a helyes s hogy mi a jó út. Az ittlétemnek oka az élet. A helyes út. S bevallom nem hittem, hogy egy egyszerű pici iskola ennyi dolgot tud tanítani, ennyi kaland és ennyi minden rejtőzik benne. És mégis. Mert mindenhol van csoda s minden perc egy valóságos csoda ha úgy éled meg. Én megtanultam mit kell tennem. Én tudom merre visz az út. De tudnod kell, hogy nehézség nélkül sosincs nyereség. Így jutottam én is a pokolból a purgatóriumon át egészen a mennybe. Ahonnan már nem megyek tovább. Eljött lelkem végső célja. Így búcsúzom, s kívánom, hogy te is ily boldog légy.