Sok mindent tudnák magamról írni. Nem vagyok egy hétköznapi embert. Talán soha nem is voltam az. Mindig is kilógtam a sorból. valahogy velem semmi nem megy normálisan. De ha időnként beleolvastok a blogomba ti is rá fogtok jönni. Sajnos nekem mindig van valami csavar az életembe. Soha semmi nem megy simán. De igazából nem is bánom. Hiszen így az életem mindig izgalmas tele van fordulatokkal, kalandokkal és problémákkal amiket én mindig örömmel oldok meg. Ha szereted a néha szomorú, máskor vicces, de semmi képen sem hétköznapi sztorikat akkor csak ajánlani tudom neked a blogom.

    Már gyerekkoromban nem voltam egyszerű. Illetve kb. 10 éves koromig mondhatni olyan voltam mint bármelyik átlagos Rózsadombi egyke gyerek. Nem vetett szét minket a pénz, de mindenünk megvolt. Szép lakás, autó. Szóval nem volt semmi különös. De aztán valahogy minden megváltozott.

   11 éves koromban lett egy csúnya combnyaktörésem. A Szent János Kórház félrediagnosztizálta ezért 1,5 évig tolókocsival tudtam csak közlekedni. Hónapokat töltöttem kórházban. Mondjuk azzal semmi problémám nem volt. Rettenetesen szerettem. Pláne mikor a Semmelweis klinikán voltam. Ott minden buli volt.

   Ott ismerkedtem meg Pannival, aki nagy hatással volt az életemre. Ő egy 18 éves csontrákos lány volt. Mikor megismertem már nem sok volt neki hátra. De ez soha nem látszott rajta.  Mindig vidám volt, élvezte az életet. Sosem fogom elfelejteni mikor esténkét Vészhelyzetet néztünk. Az volt a kedvenc műsora. Azt mondta ilyenkor nem törődik a betegségével mert látja, hogy ennél is van rosszabb.Egyszer anyukámék bejöttek a kórházba és kiszöktettek minket a moziba. Szerintem az mindannyiunk számára egy nagyon klassz nap volt. Miután kikerültem a kórházból még egy ideig telefonon tartottuk a kapcsolatot. Aztán egyszer már nem vette föl. Meghalt. 19 évesen. De megtanultam tőle, hogy élni csak boldogan szabad, és nem kell törődni a problémákkal.

     Pár éven belül rájöttem, hogy ez nagyon nehéz. Hiszen rengeteg problémával és bajjal kellet szembenéznem. Elváltak a szüleim, elfogyott a pénzünk, el kellet költözni, jött a csúf mostoha apa, iskolaváltás és még számtalan gond.

   Az igencsak felfordult életemet még jobban megzavarták a gimnáziumi éveim. Mert hát ekkora már picit sem hasonlított az életem egy normális tiniéra. Ahogy a sulim sem volt éppen egy normális suli. Mivel a jegyeim alapján nem vettek fel sehova ahova szerettem volna kénytelen voltam valami vészmegoldást keresni. És hát így kötöttem ki egy Békásmegyeri eldugott kis gimibe. Ebbe a suliba semmit nem tanultam amit egy átlag suliban tanítanak. Viszont az életről mindent megtanultam.

   Azalatt a pár év alatt amit ott töltöttem mindenen keresztülmentem. Voltam szerelmes, csalódott. Kerültem jók és rosszak közé és persze voltam ezer meg egy kalamajkában. De ezekről részletesen kost nem mesélnék. Talán majd később egy egy blogbejegyzésben.  A lényeg hogy nagyon sok mindenen átmentem. A legtöbb dolgot  a saját káromon tanultam meg. Hát igen, elég makacs és önfejű ember vagyok.

   Életem mélypontja (legalább is a a családom szerint) egy nagy szerelemhez köthető. Ezzel még nem is lett volna  baj, csak hát a másik fél kicsit idősebb volt. pontosan 26 évvel. Ne kérdezzétek mi vonzott hozzá. Gőzöm sincs. Egyesek szerint egy igen erős apa komplexus. Szerintem a sors. Hisz ha ezek a dolgok nem történtek volna meg, most nem itt tartanék.  Az egyik nagy elvem, hogy az életben semmit nem bánok meg, mert a tetteim alapján lettem az aki vagyok. Mindegy hogy jók vagy rosszak.

  Szóval belehabarodtam egy zenekar frontemberébe. Egy bibi volt még. Sajnos volt családja. Akkor még, mint csacska tinilány nem igazán foglalkoztam ezzel. odavoltam érte. Halálosan. Persze ezzel is ezeregy kalamajkába keveredtem, de az is egy másik lapra tartozik. Végül 6 hónapig voltunk “együtt”. Aztán jött a pofára esés. Mivel nem voltam valami túl magasan nem fájt annyira. Estem már nagyobbakat is.

    Sajnos nagy problémám volt, hogy igen könnyen lettem szerelmes és olyankor vak voltam. Életemben talán két igazán nagy szerelmem volt. Az első a legjobb barátnőm pasija volt. Persze nem akkor amikor amikor együtt voltak. Igazából eleinte csak barátok voltunk, aztán szép lassan átalakult szerelemmé, majd újra barátok lettünk. Kb. 3 éve vagyunk barátok. Már oly mintha a bátyám lenne.

     A második nagy szerelmem a férjem lett. Igen férjnél vagyok. Már több mint 8 hónapja. 2 éve és 4 hónapja ismertem meg egy netes társkeresőn. Első látásra szerelem volt. Rögtön tudtam, hogy egyszer majd ő lesz a férjem. És így is lett. Persze ez sem ment valami egyszerűen. De majd erről is később. A lényeg, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást.

     És idén májusban megszületett a kislányunk . A mi kis csodánk. Ő mindent megváltoztatott. Annyi mindent köszönhetek az ő érkezésének. Persze egy csomó gond és probléma volt és van most is. De hát ettől izgalmas az élet.

     Röviden kb ennyit kell tudni rólam. Majd a többi bejegyzésből úgyis sok minden kiderül majd még. Remélem felkeltettem az érdeklődésedet és tovább olvasol. Jó szórakozást