Milyen rövid az élet? Mikor jön el a vég? Sosem tudhatod, hogy melyik lesz életed utolsó pillanata. Mi lesz az utólsó szavad. Kit látsz majd utoljára. Melyik perc lesz az ami után nics másik. 

Szilvi és Gergő összejöttek. Számomra ez a hónap eseménye. Mivel minden irányba nagyon szorosak a baráti kötelékek kicsit olyan mintha én is újra szerelmes lennék. Olyan furcsa, nosztalgikus érzések öntöttek el ma amikor Szilvivel csacsogtunk. Annyi minden szép emlék jutott eszembe.

Az elmúlt 19 év során annyi szerelem és szép emlék vett körül. Az első “hivatalos” pasim az egyik általános iskolás osztálytársam volt. Zsolti. Az osztály legrosszabb és leghiperaktívabb sráca. Így visszatekintve nem mondanám egy Adonisznak. Igazából tiszta “Zsolti a béka”. Na mindegy azért cuki volt. Egyszer elvitt a Hannah Montana filmre a moziba. Már akkor is nagyon gáz volt, de hát a mamája ezt ajánlotta neki. De kb. ennyi volt a kettőn kapcsolata. Ja meg minden nap hozott nekem kölcsönbe egy-egy CD-t, amibe sajtcetlikre írogatott mindenféle üzenetet. Végül a szép, de igazából eseménymentes kapcsolatunkat egy jó nagy pofonnal zártam.

A következő “pasim” az ír származású angol tanáromnak a fia volt. Hát ő sem kapna tíz pontot a szépség skálámon, de azért cuki volt. Vele se történt sokkal több dolog. Na jó neki azért egyszer adtam egy puszit. De ő olyan bamba volt, hogy fel sem fogta az egészet. Még egy Dj-s bulit is rendeztem amin kb 5-en voltunk. Csak azért, hogy nála bevágódjak.

Egy gondolat, melyben hit sem volt,

Egy vágy, mely esélytelen volt,

Egy ostoba ígéret, mely egy tükörnek szólt,

Egy akarat, melyben erő sem volt

Piszkos percek sorra teltek,
Vágyak sorra útra keltek
Kemény idők kemény perce
Jó döntések gyülekezete.

Jutalma a kemény percnek
Lopott idő lopott perce
Hazugságnak hosszú nyelve
Igazságnak fájó jele.

Események lavinája
Reményeknek netovábbja
Üzenetek forró szava
Szerelemnek édes csókja.

Lángban álló forró testek
Tűztől égő hazug lelke
Igazságot megtagadván
Bűnbe csábít édes ajkán.

Gyenge lányként eltévedve
Szerelmének erdejében
Lepaktálván én a rosszal
Bűnbe csalt a gonosz hajlam.

Gonoszság az édes nektár
Megtagadván oly nagyon fáj
Minden éjjel belém szállván
Kiélveztem minden órát.

Gonosz uralt édes percek
Másnap rémes szenvedések
Szabadulnom kellett volna,
De a szívem már nem bírta.

Nehézséggel vívott harcok
Igazságért küzdő arcok
Reménytelen múló percek
Igaztalan ígéretek.

Vágytól éhes nappalok
Bűnös, édes hajnalok
Józanságom megtagadván
Feladtam a jónak harcát.

Új utakon kezdtem járni
Reméltem, hogy nem fog fájni
Minden perc egy új kaland volt,
De jövőm rosszra hajlott.

Nem sejtettem még a jövőt
Nem hittem, hogy új hajnal jön,
De az óra újra ütött
S boldogságom végleg eltűnt.

Minden óra, minden gyönyör,
Minden szörnyű, minden gyötör
Nem maradt már semmi vidám
Elvitte a gonosz immár.

Minden lopott, behajtatott
Boldogságért harcolt napok
Fájó percek fölöslege
Múló napok szép emléke.

Hamis harcok véget értek
Igazság most színre lépett
Hamis maszkok lehullottak
Hazug álmok kipukkadtak.

Előbukkant most a gonosz
Megláttam mi bajba sodort
Szembe néztem én a rosszal
Álnokságát eltiportam.

Feladtam az édes gonoszt
Igazságnak szele sodort
Bevallottam minden bűnöm
Feloldozást kérvén tőlük.

2011. December Gábora Petra

Este

Csendesen nyugvó távoli est

halkan pihegő megfáradt test

angyalnak látszó fényes csillagok

elhaló zajok, álmoskás dallamok.

Kiürült utcákon kóborló szellemek

csak ők birtokolják az ilyen esteket.

Szürkülő homály elfedi már szemem

a nap kínját már csak én cipelem

valahol messze, mindenen túl

egy új élet fénye kigyúl

a megfáradt asszony ringatja gyermekét

s közben dalolja az este énekét.

Valahol másutt, ezen is túl

egy megfáradt testből a lélek elhull

ezernyi angyal repíti szárnyakon

az örök béke Isten karjában várja ott.

Ezernyi házban, ezernyi este

ezernyi történet, ezernyi testben

de egy a közös az álmok szigetén

mindenki békére vágyik a csend éjjelén

2012.01.26 Gábora Petra

Ma elég mélyen elgondolkoztam egy, szerintem manapság igen fontos témán. Ez nem más mint a homoszexualitás. Még mielőtt bárki bármit félreértene, nem készülök elhagyni a férjem és nem szándékozom a saját kapumra lőni. Az az igazság, hogy egy barátnőmről tudtam meg ma, hogy leszbikus. Annyira meglepett engem, hogy hosszas filozofikus merengésbe kezdtem.

Manapság a homoszexuálisoknak két csoportja van. Az első akik tényleg nemi identitás zavarban szenvednek és azok akik csak a modern kori viselkedés torzulást követik és mondhatnám trendből, menőzésből vagy buliból vállalják a homoszexualitást. Én ismerek mind a két csoportból embert.

A férjem egyik barátja is meleg. Ő az előbb említettek közül az első csoportba tartozik. Mikor pár évvel ezelőtt a férjem először mutatott be neki, fogalmam se volt róla, hogy meleg. Egy nagyon kedves, kíváncsi, teljesen normális srácot ismertem meg az ő személyében. Egy egész délutánt töltöttünk együtt és én nem is sejtettem semmit. Ha a férjem nem mondja el a nap végén, hogy a barátja homoszexuális soha nem jöttem volna rá. Ő nem hirdette, de nem is szégyellte. Nem volt semmivel másabb mint bármelyik fiú ismerősöm. Nem sokkal késöbb bemutatta a párját. Róla pláne nem mondtam volna meg. Egy kedves barátságos ember volt ő is.

Ők nem dicsekednek ezzel. Békésen élnek közöttünk, mit bármelyik normális ember. Nem öltöznek nőnek és nem kürtölik szét a világban. Ha bárki megkérdezi tőlük, akkor bevallják, de látszik rajtuk, hogy ez a saját személyes intim dolguk, ami nem tartozik a nyilvánosságra.

Ellenben azokkal a társaikkal akik nemcsak felvállalják, de még büszkén dicsekednek is vele. Ezeknek az embereknek a fesztiválja a Budapest Pride. És ez miért is van? Mire is jó? Minek kell? Ezek szerintem igen jó kérdések. És így jutunk el az elején említett második csoporthoz. Azokhoz akik trendből változtatnak nemet. Akik nem elfogadják szép csendben a dolgot és élnek úgy ahogy nekik jó, hanem hatalmas plakátokkal és nő ruhában vonulnak végig a városon. Nem is gondolva arra, hogy ezzel mit is tesznek.

A minap egy kedves nagypapával beszélgettem. Ő mesélte, hogy egy szombati napon épp az állatkertbe vitte el 6 kis unokáját, amikor a felvonulással szembe találták magukat. Az öt éves kislány rögtön kérdezősködni kezdett. Miért vannak nőnek öltözve a férfiak? Miért csókolózik két néni? Szegény nagypapa nem is tudta mit válaszoljon unokájának. Ezután a kislány kérte a nagyapját, hogy ők is menjenek a nagy, színes felvonulással. És itt van a probléma.

A Budapest Pride lényege mi is? Hogy hirdessük a másságot? Hogy mi a normális? Vagy a nemnormális dolgokat hirdetjük? Azért vonulnak fel, hogy kövessék őket az emberek? Vagy hogy elfogadják?Miért? Annyi kérdés merül fel bennem.

A barátnőm, akiről ma megtudtam, hogy leszbikus, ő is hozzájuk tartozik. Tudni kell róla, hogy egy nagyon katolikus, szeretetteljes családban nőt fel. Pár évvel ezelőtt elkezdett modellkedni. Mivel minden adottsága megvolt hozzá, szép karrier állt előtte. Csak hát azért sok mindet meg kellet tennie. A mai eltorzult világban elvárták tőle, hogy vállaljon leszbikus hangulatú képeket. Vagyis, csókolózzon lányokkal, intim helyzetekben.

Természetesen elvállalta a siker érdekében. Csak aztán valami megváltozott.  És áttért a másik oldalra. sajnos nagyon sok olyan lányt ismerek aki csak azért, hogy különlegesek, hogy észrevehetőek legyenek azért lesznek leszbikusok. És a végén már ők is elhiszik hogy tényleg azok.

A mai társadalom majdnem 10%-a vallja magát homoszexuálisnak.Ez egy hatalmas szám. Szerintem ez igen is csökkenthető lenne, ha ma nem divatként kezelnék. Én nem vagyok a homoszexuálisok ellen. Sőt. Véleményem szerint mindenki azt szeret amit akar. Azzal csinál azt amit akar. Szeressen fiú fiút, lány lányt. De ezt mindenki társa meg magának.  Ne kelljen nekem és a gyerekemnek ezt néznem. Ne kényszerítsék rám az ő életstílusukat. Szerintem boldogan élhet egymás mellet heteró és homokos anélkül, hogy Budapest Prideon nőnek öltözve vonuljanak. 

Mint mondtam nekem is vannak homoszexuális barátaim, akik az én szememben semmivel sem másabbak mint én vagy akárki más. Nem az különbözteti meg az embereket egymástól, hogy ki meleg és ki nem, hanem az, hogy ki hogyan viselkedik.

A mai napon, mikor a kislányomat kellet orvosi vizsgálatra vinnem, kénytelen voltam egy taxit hívni, mivel a családból senki sem tudott elvinni minket. Én nem igazán szoktam beszélgetni a taxisokkal, sőt igen csak zavar ha egyedül utazom és a sofőr mindenféle kérdéssel bombáz. Most azonban, hogy a nagymamám is elkísért minket, valahogy szóba elegyedtünk a sofőrrel.

Soha nem gondoltam, hogy egy egyszerű taxissal mennyi minden izgalom történik. A mi sofőrünk, már 1969 óta taxizik Budapesten. Elmesélte, hogy ezalatt a 45 év alatt számtalan izgalmas és érdekes helyzetbe került. Elmondta, hogy egy alkalommal egy vajúdó kismama szált be hozzá 2 perces fájásokkal. A város másik felében lévő kórházhoz indultak. Bár hosszú volt az út a sofőr úgy száguldott mint még soha. Végül az utolsó pillanatban sikerült beérni a kórházba. A kismamát már az ajtó előtt várták és egyenesen a szülőszobába tolták, ahol pár percekkel később megszületett a pici baba.

Elmesélte azt is, hogy ezalatt a hosszú idő alatt kétszer is közel járt a halálhoz. Egyik alkalommal éppen egy taxiállomáson állt és várta, hogy jöjjön egy utas. Az előtte lévő taxis éppen indulni akart, amikor megjelent két fegyveres orosz katona. A taxisunk szerencséjére pont az éppen indulni készülő taxis mellé ültek be. A taxis kénytelen volt elvinni a két megszökött orosz foglyot. Sajnos a menekülés közben a taxisofőrt agyonlőtték. Ha csak egy perccel később jönnek, akkor a mi sofőrünk került volna az ő helyébe.

Egy másik alkalommal, épp külföldi utasokat szállított, mikor elértek egy útzárhoz. Az ott álló rendőr gyorsan odaszaladt a taxihoz. Csak annyit mondott, hogy meneküljenek gyorsan, mert egy géppisztollyal és gránátokkal megszökött kiskatona éppen erre tart egy másik taxival és perceken belül ideér. A taxisunk gyors menekülésbe kezdett, de még hallotta a lövöldözéseket, miközben távolodott az útzártól.

Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon milyen is lehet egy taxis élete. És akkor ez csak egy taxis vallomása volt. nem beszéltünk még a rengeteg taxis rablásról, késelésről és egyéb vérfagyasztó taxis támadásról. Szerintem megérdemlik az elismerést ezek a bátor városi sofőrök.

Tegnap este 10 óra körül éppen lefekvéshez készülődtem amikor megcsörrent a telefonom. A nagymamám volt. Teljes kiborulva, kétségbeesve hívott. Eleinte nem is értettem mit akar annyira össze vissza beszélt. Végül sikerült kihámoznom a szavaiból, hogy mi is történt.

A Budafokon lévő 3. emeleti lakásának az ablakán berepült egy denevér és megpihent az ágya fölött lévő csilláron. Nagymamámról tudni kell, hogy utálja az egereket és minden ilyen pici rágcsálót. Még jó, hogy kiborult mikor a feje fölött egy szárnyas egér kőrözött.

Szóval teljesen kiborulva próbált tőlem segítséget kérni, hogy most mit is csináljon. A férjemmel gyorsan összedugtuk a fejünket és próbáltunk valami megoldást találni. A végére egy igencsak mulatságos jelenet jött össze. A nagymamám minden tanácsunkat megfogadva telefonon közvetítette az eseményeket. Képzeljétek el a 70 éves nagymamámat egy-szál hálóingben egy vastag téli sapkával a fején (hogy a denevér nehogy beleakadjon a hajába) áll az ágyon és egy seprűnyéllel piszkálja csilláról lógó denevért. És persze szegény közbe zokog, hogy ez miért épp vele történik. Igencsak mókás jelenet lehetett.

Végül a denevér belekapaszkodott egy általam, az óvodában készített pingpong labda kukacba. A nagymamám a partvis nyéllel leszedte a kukacot a rajta lógó denevérrel és nagy sikoltozások kíséretében kivitte az ablakba.  De a kis vendég nem igazán szándékozott távozni. Még egy darabig lógott a partvis végén, majd elrepült. Szegény nagymamám ez eset után sírógörccsel konstatálta, hogy ő soha többet nem nyit ki ablakot és olyan helyre költözik ahol nincsenek denevére 

Az ember életében számtalan találkozás van. Mindig szembe jön az emberrel valami. Néha szokatlan és meglepő dolgok. Legalábbis vele gyakran fordul elő, hogy nem hétköznapi dolgokkal találkozom a belvárosi utcákon. És most nem a viccesen öltözködő emós, hippi, gót fiatalokra gondolok.

Ma például a város közepén egy motorcsónak jött velem szembe. Épp a zebrán akartam átmenni mikor egy elszabadult utánfutón egy hatalmas motorcsónak gurult el mellettem. Kicsit elgondolkodtam, vajon merre is készült. Hiszen közel, s távol nincsen víz. Talán egy kis betonfürdőzést terveztek a panelrengetegben. Vagy csak elvitték egy körre a “csónakocskát”.

Egy másik alkalommal Óbudán szintén a zebrán akartam átmenni. Nem is igazán figyeltem a körülöttem lévő dolgokra. Mikor zöld lett a lámpa és indultam át az úton, furcsa szagra lettem figyelmes. Mikor oldalt néztem igen csak meglepő látvány tárult elém. A piros lámpánál egy négylovas hintó állt. Négy gyönyörű fehér ló húzta a szekeret. Kicsit megdöbbentem, mert a Bécsi úton igen ritkák a lovaskocsik. Gyorsan belestem a hintóba, hátha a szőke herceg jött értem, de sajnos nem. Vagy lehet, hogy csak a kopaszodó fogatlan kocsisát küldte, de így valahogy nem volt valami bizalomgerjesztő a látvány. A nagy bámészkodásom közbe pirosra váltott a lámpám. Ekkor a kocsis közölte vagy befejezem a bámészkodást és levánszorgok a kocsiútról vagy egy húszasért elvisz egy körre. Én az elsőt választottam és gyorsan átiszkoltam, mielőtt elcsap egy lovaskocsi. Pedig milyen vicces lett volna ha bemondják a hírekbe: ” Lovas hintó gázolt el egy fiatal lányt a villamosmegállóban” .

Mégis talán a legérdekesebb találkozásom az volt mikor, szintén a Bécsi úton sétáltam a járdán, mikor szembe jött velem egy üvegkoporsó benne egy életnagyságú viasz szoborral. Igen csak meglepődtem mikor zene hallgatás közben felnéztem és láttam amint az üvegkoporsó igen nagy sebességgel közelít felém. Teljesen egyedül. Kíséret nélkül gurult felém egy üvegkoporsó a Bécsi úton a járdán (legalább a közlekedési szabályokat tudja). Kicsit bepánikoltam. Kitudja? Lehet, hogy megbolondultam, gondoltam. Pláne amikor megláttam a feliratot a koporsó szélén: ” Don Bosco” . Szerencsére még mielőtt elcsapott volna a koporsó két nagydarab ember ugrott ki a templomkertből és kapta el az elszabadult szent koporsóját. Mondjuk ez még jobban hangzana a hírekben: ” Don Bosco koporsójával gázolt el egy nőt a járdán”

Na mindegy. Szóval én igen csak érdekes dolgokkal találkozom a városban közlekedés közben. Már előre félek legközelebb mi fog az életemre törni. Talán egy négy ló húzta motorcsónak amit Don Bosco vezet. Ki tudja mire számíthat manapság egy ártatlan gyalogos.

Minden ember szembenéz nap mint nap egy igazán fontos dologgal. Ez nemmás mint a takarítás. Minden nap nekiállsz, megcsinálod. De mire másnap felkelsz, már megint minden  szana-szét hever a lakásban. Mintha éjjel jönnének a kupimanók és mindent szétszórnának. Mire feleszmélsz már megint új lakók költöztek a szekrény alá. Porcica mami és vagy száz kiscicája. A sorszemek ismét ellepték a tévét. Az alsógagyák a zoknikkal buliznak a nappali közepén.

A konyháról nem is beszélve. hiába mosogatok el, másnapra minden olyan mintha egy farkas éhes elefántcsorda rombolt volna át. Amit soha nem értek meg, az az, hogy ketten lakunk egy lakásba. Mégis napi 5 bögrét, 6 tányért, 4 poharat és 2 garnitúra evőeszközt használunk el. Ne kérdezzétek ez hogy lehet.

Minden nap lesöpröm a morzsákat, leviszem a szemetet, mégis reggelre megint tele a szemetes és morzsák hevernek az egész konyhában. Mint egy csatatér olyan a konyha. Nem is beszélek arról, ha valami miatt nem takarítok egy két napig. olyan mintha megállt volna a világ.

A helyzet ennél már csak a régi lakásunkba szörnyebb. Miután elköltöztünk egy két dolog ott maradt. Anyukám is hirtelen jött el otthonról.Azóta új lakók vannak. Kicsik zöldek és attól tartok harapnak. Ja és nem az ufókra gondolok, hanem a mosatlanul ottfelejtett tálakra és bögrékre. A táplálkozás sem gond. Hagytunk nekik egy kevés kajamaradékot a hűtőben. Mondjuk remélem, hogy jó szándékúak és nem akarják majd leigázni a világot. Még a végén ránk verik, hogy mi teremtettük a kicsi zöldeket akik kinyírják az emberiséget.

Bocsánat, egy kicsit elkalandoztam, de mostanság tele van a fejem az ufókkal. Mivelhogy a minap a férjem barátja nálunk töltötte a hétvégét. Gergőről tudni kell, hogy egy nagyon értelmes, kíváncsi ember csak néha (szerény véleményem szerint) túlfantáziálja a dolgokat. Szóval mikor legutóbb itt volt, meghallgathattuk az új felfedezéseit. Rájött hogy hogyan is lett az ember. ( a továbbiak csak erős idegrendszerűeknek ajánlott!) Szóval úgy lettünk mi értelmes, gondolkodó emberek, hogy az UFÓK 6000 évvel ezelőtt leszálltak az űrből és génmanipulálták a majmokat. Szóval mi génmanipulált, feltúrbózott majmok vagyunk. Erről a témáról igen hosszan hallgatunk kiselőadást, melyet filmmel is alátámasztott. majd megtudtam, hogy Angela Merkel egy alakváltó ufó. Vagyis eredetileg egy sárkánygyík csak fel tudja venni az emberi alakot. Na mindegy. Nem nagyon akarok belemenni a mély filozófiába. A lényeg, hogy napok óta zsonganak a fejemben a kicsi szürke nagy szeműek.

Na mindegy. Szóval a takarítás nem egy egyszerű dolog. Ezért sok sikert és kitartás a porcica irtáshoz, a kupimanó vadászathoz ja és a takarításhoz.

“A barátság mindennél fontosabb. A barátság több, mint a tehetség. Több, mint a kormány. Majdnem ugyanannyi, mint a család. Ezt sose felejtsd el.”

Mario Gianluigi Puzo

Sokáig azt gondoltam, hogy minden barátság egyformán erős és örökké tart. De ahogy felnőttem rájöttem, hogy a barátság egy igencsak törékeny üveggolyó. Vigyázni kell rá. Ápolni, törődni vele. És persze rettenetesen megbecsülni. Mert ha egyszer eltörik, már soha többet nem lesz ugyanolyan.

Az életem során igen csak sok barát, barátnő megfordult mellettem. Volt aki jó és volt aki rossz hatással volt rám. De mindegyiktől valami fontosat tanultam. Szerintem az ember személyiségét, viselkedését és életét igen nagy mértékben befolyásolják a barátok.Az én életemben is volt egy pár barátnő aki nagy hatással volt rám.

Az első és legrégebbi barátnőm Bernike. Pici korunk óta vagyunk barátnők. Még a játszótéren ismerkedtünk meg, amikor még csak négykézláb másztunk. Az anyukáink is igen jó barátnők, így 18 éve rendszeresen megyünk el közösen nyaralni, hülyéskedni. Mert hát Bernike az én őrült, dilis barátnőm.

Pici korunk óta mindig remekül elvoltunk. Valahogy ha ketten összekerültünk megbolondultunk. Mindig kitaláltunk valami őrültséget. Általában a kedvenc elfoglaltságunk a főzöcskézés volt. Ilyenkor összeszedtünk minden romlott és kevésbé romlott alapanyagot a konyhából és nekiálltunk összekutyulni. Mindig valami rettentően gusztustalan trutyi lett belőle. Mi mindig remekül mulattunk ezen. Egyszer ilyen főzöcskézés során egy igazán undi, kakaós folyós masszát sikerült elkészíteni.  A nagy munka után pihenés képen fogócskázni kezdtünk. Sajnos a a teli tál pont útban volt. Amikor felrúgtuk a tálat az egész konyhát elöntötte a barna massza. Anya még hetek múlva is ilyen trutyit  talált szerte a lakásba 

Egy másik alkalommal segíteni akartunk és nekiálltunk felmosni a fürdőszobát. A vége az lett, hogy folyt ki az ajtó alatt a víz és a habfürdő. Az egész lakást eláztattunk.de volt olyan is, mikor anya vigyázott ránk, hogy őt hozzákötöztük egy székhez egy zoknival betömtük a száját. A lakásban meg mindent felforgattunk. Ez után az esemény után tanultam meg egy fontos dolgot. Ekkor hallottam először a büntetésről.   Addig nem igazán találkoztam még ezzel a fogalommal. Miután kipróbáltam rájöttem, hogy ez nekem  nem igazán jön be, így a későbbiekben sem sokszor végeztem ezt a tevékenységet.

A másik, számomra szintén nagyon fontos személy a Szilvi. Szilaj Szilvi. Őt a gimi első napján ismertem meg. Azóta legjobb barátnőmként szeretem. Tőle rengeteg dolgot tanultam. Mindig ő volt a józan, segítőkész , hülyülős nővérkém.

Szilvi a tökéletes barátnő. Bár hasonlóan őrült és dilis mint én mindig tudok rá számítani. Bár csak kicsit több min 4 éve vagyunk barátnők az első perctől egymásra találtunk. Talán azért mert remekül kiegészítjük egymást. Én vagyok a pörgős “Na gyerünk csináljuk!” ő meg inkább “Gooljuk át még egyszer”.

Nagyon sok mindenben segített. Ő soha nem vetett meg semmiért, mindig kitartott mellettem. És persze minden hülyeségben benne volt. Amikor megismerkedtem a Timur Lenk zenekarral ő akkor is támogatott. Együtt jártunk a bulikra. És a suliba a folyosón együtt énekeltük a számokat.

A suliba minden tanárt kiosztottunk. Pláne az angolt. Sosem tudnám elfelejteni mennyit szórakoztunk szünetekbe a folyosón. Soha senkivel nem nevettem annyit mint vele. Rá mindig is lehetett számítani. Volt, hogy hajnal 2kor hívtam föl gyors tanácsér.

Az egyik legjobb közös emlékem, amikor Gödöllőre mentünk le koncertre. A buli ittunk egy “keveset” és mivel a pince helységben mindenki vicces cigit szívott nekünk is igen jó kedvünk lett. Otthon még nem voltunk álmosak, hát ki kellett találni valamit. Még a 15. szülinapomra kaptam egy barátnőmtől egy műbrokit. Fricikének neveztük el. Szóval elővettük Fricikét és befújtuk dezodorral, hogy elmúljon a szilikon szaga. Majd kitettük az abrakba száradni. Persze az egészet videóra vettük ami később valahogy apám kezébe került.

Egy másik alkalommal átjött Szilvi és egy szál tangában öltáncot tanultunk egy netes videóból. Elővettük a térdelőszéket és azon táncoltunk.

Szilvi rendszeresen látogatott meg délutánonként. Általában ilyenkor vettünk egy vagy két üveg bort, amit “szépen lassan” megiszogattunk. Ilyenkor valahogy mindig volt valami fontos dolgunk az utcán. És persze a lépcsőzés már gondot okozott ezért Szilvi seggen csúszott le a másodikról. Egyik alkalommal előreszaladtam telefonálni. Szilvi a szokásos popsis módon követett, de a bejárati ajtónál megakadt. Bár már kb 1000x volt nálunk most mégsem ment az ajtó kinyitása. Sosem fogom elfelejteni, ahogy a Szilvi állt az üveg mögött és tiszta erővel ütötte az ajtót és kiabált hogy engedjem ki. 

A Szilvi nekem mindig is a lelki társam volt. Vele olyan dolgokról tudtam beszélni amiről senki mással. Volt hogy órákon át dumcsiztunk és hülyültünk. Nekem ő legjobb barátnőm.

Hát ők voltak azok a barátnők akik számomra a legfontosabbak. ő miattuk lettem az aki most vagyok. Nekik köszönhetem az elmúlt 19 év boldog, hülyülős pillanatait. Nem tudom mit kezdenék nélkülük. Mindegyiktől mást tanultam. És mindegyik nagyon fontos nekem. És remélem mindig számíthatok majd rájuk